top of page

Óvatosan a gyorstesztekkel, sajnos gyakran előfordul hamis eredmény! - Tóth Erika

 

A kicsi Tessának a kórházban műtét után két hármas (FPV, GIA, FcoV) gyorstesztje is pozitív lett Parvo vírusra, majd aznap este, egy másik dobozból kivett hármas teszt, valamint egy szóló Parvo teszt esetében negatív lett az eredmény, majd egy hét múlva megkaptam a PCR vizsgálat eredményét is, ami szintén negatív lett.

De Dolores cicánk esetében is kivert a veríték, amikor az egy héttel ezelőtt történt ivartalanítás előtt pozitív FeLV (leukózis) gyorstesztet produkált, minekutána mind a négy kölyke negatív tesztes volt!

Szerencsére több vért vettünk tőle, és beküldtük PCR-re, ami hála Istennek negatív lett, de valójában a FeLV esetében még nem hallottam olyan esetről, hogy egy fertőzött mamának mindegyik kölyke mentes lenne a vírustól! FIV esetében már többször is előfordult nálam, hogy a mama PCR pozitív volt, és a kölykei nem voltak vírushordozók!

Felnőtt FIV + gyorstesztes cicámról is derült ki már PCR-rel hogy mentes a vírustól, tehát egy gyorsteszt pozitív eredmény esetén érdemes továbbmenni! Tudom hogy a PCR vizsgálat nem olcsó, de megéri megcsináltatni!

 

Sajnos tudomásom van róla hogy vannak olyan állatmentők, akik a pozitív gyorstesztes cicákat elaltatják, nekik is szól most ez a poszt, annak ellenére hogy tisztában vagyok az állatvédelem helyzetével, és azzal is hogy milyen drágák ezek a vizsgálatok. 🙁

 

Tessának már komoly jelöltje van, de ha valaki szeretne egy csodaszép Perzsa jellegű, fiatal, negatív tesztes, chipelt, ivartalanított, "kozmetikázott" (háta és karmai lenyírva), teknőctarka vadócot megszelídíteni, ne habozzon írni Pfefferné Soós Andreanak vagy nekem! 😊

489589339_9596091117148730_1580708833944687187_n.jpg
489841092_9596091150482060_7224792817760304672_n.jpg

© 2025 by Sziámi Fajtamentés. Powered and secured by Wix

bottom of page