top of page

„Én nem venni akartam, hanem menteni.” - Tóth Erika

 

Leginkább a fajtajellegű cicákra jelentkezőktől kapom ezt az üzenetet, pedig ma Magyarországon még a szaporítók is hatvanezer fölött adják a kölyköket, és azokban az esetekben (tisztelet a kivételnek) ennyiért szűretlen, oltatlan, férges, bolhás, atkás, hasmenéses, rendszerint 5-6 hetes korban leválasztott, fejletlen, rosszul szocializált, és természetesen chip nélküli cicát kapnak a vevők, akire a legtöbb esetben minimum ugyanennyit rá kell még költeni, mire egészséges lesz, és megkapja azt az ellátást, amelyet a Fajtamentés összes cicája alapból megkap.

A Sziámi Macska Fajtamentő Alapítvány gondozásába került cicákat már nem kell megmenteni, mert az már megtörtént, ők már csak egy szerető családra várnak. Az pedig hogy idáig eljutottak, az esetek többségében jóval többe került az alapítványnak, és személy szerint nekem, mint amennyi hozzájárulást kérek az örökbefogadóktól!

 

Üzenem tehát azoknak, akik menteni akarnak, hogy menjenek ki az utcára, és mentsenek! Ha szerencséjük van, akkor pont egy fajtajellegű cicába botlanak majd bele. Azután keressenek egy állatorvost, akinek szintén elmagyarázzák majd, hogy ők csak segíteni akartak egy jobb sorsra érdemes kis állaton, tehát igazán megtehetné, hogy erre való tekintettel térítésmentesen megvizsgálja, féregteleníti, leteszteli, kipucolja a fülét, tesz rá bolhacseppet, beoltja, bechipeli (regisztrálja), odaadja a szükséges gyógyszereket/cseppeket/probiotikumot, és kiállít neki egy kiskönyvet is.

Biztosan „örömmel megteszi” mindezt bármelyik állatorvos, de ha véletlenül mégis találnának egy ilyet, akkor azonnal kérem én is a nevét!

 

Azután győzzék majd meg a kisállatboltot is, hogy egy mentett cicának ingyen táp, alom és felszerelés jár, de ha nem is ingyen, akkor is legalább 50% kedvezményt adjanak, hiszen ők mentettek egy cicát, és ezt igazán méltányolhatnák.

Minden jelentkező még az örökbefogadás előtt megkapja az összes információt, amely alapján eldöntheti, hogy szeretné-e a cicát örökbe fogadni, valamint hogy kívánja-e támogatni ezzel a többi cicámat, és az alapítvány munkáját.

 

Senkinek nem tartok pisztolyt a fejéhez azért, hogy tőlem fogadjon örökbe, viszont elvárom azt, hogy a jelentkező ne állítson valótlanságokat, tisztában legyen egy állattartás költségeivel, és főként egy civil szervezet működésével.

 

Az alapítvány ráadásul szinte korlátlan időben áll később is az örökbefogadók rendelkezésére, segítünk az összeszoktatásban, de szívesen adunk tanácsot az egészségügy, vagy orvosválasztás terén is, míg ugyanezt a szaporítókról nem lehet elmondani, de sajnos a tenyésztők nagy részéről sem.

Szeretném tudatni a nem megfelelően tájékozott jelentkezőkkel azt is, hogy egy törzskönyves Sziámi (Thai) cica Magyarországon százötvenezernél kezdődik, külföldön viszont ezer Euronál-nál indul az áruk. Más, jelenleg „divatosabb” fajták, mint a Bengáli, Maine Coon, Brit, vagy akár a Skót lógófülű magyar tenyésztői ára kedvencnek is kétszázezer fölött van.

 

Köszönöm, hogy elolvastátok!

© 2025 by Sziámi Fajtamentés. Powered and secured by Wix

bottom of page